Szeged-Algyő, Sirály utca 6-8. Tf: +36 20 3121423


Munkavállalással kapcsolatos változás, a vírusos időszak alatt!



A veszélyhelyzet előírásainak megfelelően, a javasolt biztonsági intézkedés maximális alkalmazásával, betartásával folyamatosan működünk. Minden ügyfélszolgálati és tájékoztatási munkánkat átszerveztük, így most elsősorban telefonon és online elérhetőek vagyunk. Célunk, hogy a járvány terjedésének akadályozása mellett végig az autósok mellett álljunk.


 1 / Telefonon felveszik velünk a kapcsolatot. Időpont egyeztetése céljából.

 2 / A szerviz, a megbeszélt időpontban átveszi a gépjárművet. Ez a szerviz udvarán történi. Az ügyfél a forgalmit, és a kulcsot az autóban hagyja. A telefonszámára is szükségünk van az elérhetősége miatt. Minimum 2 méteres távolságot betarták egymástól az ott lévők. Az ügyfél távozhat. Ez 1 percet vesz igénybe.

 3 / Az autó Ózongenerátoros fertőtlenítése, és az ezt követő átvizsgálása után egyeztetünk az ügyféllel a szükséges javításokról telefonon.

 4 / Elvégezzük az előzőleg elfogadott árajánlat alapján a szükséges javításokat. a hatékonyabb fertőtlenítéshez pollenszűrőt is cserélnek, ami egyébként minden kötelező szerviz részét képezi.

 5 / A gépjármű szervizelése után teljes körű ózongenerátoros fertőtlenítést újból elvégezzük. Amely a baktériumokat és vírusokat hatékonyan elpusztítja. Megbeszélés tárgyát képezi az autón a pollen szűrő cseréje. A szűrőket természetesen fizetni kell.

 6 / Ezt követi az ózonos beltéri fertőtlenítés, amely a baktériumokat és vírusokat hatékonyan elpusztítja, és a pollenszűrő cseréjével együtt védelmet nyújt a kórokozókkal szemben.

 7 / A kiállított számlát akár e-mailen elküldik az ügyfélnek, amit online vagy átutalással lehet rendezni.

 8 / Az autót átadó maximálisan ügyelve a higiéniai szabályok betartására, (maszkban és kesztyűben) a fertőtlenített gépjárművét az udvaron átadja.







 Főoldalra!